Hajnalok
hajnalán
virágzó
liliom,
Mária
gabonát
őröl az
udvaron.

Gömbölyű
fateknő
mélyére
szitálja,
két fehér
kezével
dagasztja
simára.

Kovásszal
keveri,
keleszti
magasra,
köveknek
parazsán
kenyérré
avatja.

Nagyot ád
Józsefnek,
kisebbet
magának,
kicsikét,
kereket,
a Világ
Urának.

Ma Gyertyaszentelő van, Mária,
és azt a Krisztust,
aki bennem él, aki növekszik,
s még olyan kicsi
mutasd be, kérlek,
az Atyának.

Ma Gyertyaszentelő van, Mária,
és azt a szívet, mely alig remél,
csak tépelődik,
s a felét hiszi,
tedd ki a Fénynek,
a Gyógyulásnak.

(Szent-Gály Kata)

Ma Máriától jönnek a szivek,
Ma Mária-kép minden durva lábnyom.
Szivemben sír a pócsi Mária
Egy őszies, emlékes délutánon.

»Óh, Mária« - mindig új-új csapat
Énekel a poros, tarlott mezőkön,
Ezek hozzák magukkal a hitet
S porfelhőben fölöttük ez a nő jön.

Óh, Mária, Pócson is lakozó
Regina Vitae és maga az Élet,
Itt, Érmindszenten, útra készülőn,
Ma, csúf napomon, Veled hadd beszélek.

Egy idő óta megnőtt a szivem
S a szép bűnöktől keservesen tiszta
S most hirtelen csak Tégedet keres
Egy szüzetlen és bűnös kálvinista.

Tegnap volt az oláh Mária-nap,
Tegnap temettem minden élet-rangot
S ma jönnek meg a pócsi búcsusok
S ma táncolnak a kicsi, móc harangok.

Hogy ki vagyok, ma kezdem sejteni:
Rossz ébredő és sokat próbált fekvő,
Az Életnek rosszul nősült veje,
Vallástalan és nőtlen, öreg vő.

Ma kell kihúzni a szomorú tőrt,
Melyet az Élet szívembe belévert,
Ma felejtek el minden igazat
S ma bocsátok el minden régi némbert.

Ma tudom, hogy csak Mária maradt,
Szivemet most már csak Mária lássa
S e Mária nem régi fancsali,
De mindennek egyesítő, nagy mása.

Mária a nagy, fehér jégtorony,
Mária a zászlóknak szent zászlója,
Mária a mennyei paripa,
Ha vágtatván visszaköszönök róla.

»Óh, Mária« - hallga - giling-galang,
»Óh, Mária« - és mégis ez a minden:
Ma érkeznek Pócsról a búcsusok
S processziók én rossz idegeimben.

Óh, Mária, ma már azt üzenem
Azoknak, akik halálomra lesnek:
Úgy kivánja a pócsi Mária,
Maradjak meg magamhoz érdemesnek.

Ma egyszerűbb, emberibb a dolog,
Ma már tudom, hogy nem nagy csoda élni:
Egy Mária, még hogyha pócsi is,
Pogányokkal is tudhat jól beszélni.

Mikor már minden hit-húr elszakadt
S az emberben a barátja se hisz már,
Jön Mária s Pócsról a búcsusok,
Jön a szivünk, multunk és játszva visz már.

Ma már hiszem: nagy döntés vár reám,
Legyőzni mindent, mi ellenem támadt,
Mutatni egy példátlan életet
S nem bocsátni el az én Máriámat.

Óh, Mária, ma úgy zeng a szivem
Mint szűz-nyövő, bátor diák-koromban:
Akkor lehet akárki is vitéz,
Ha a hite és már mindene romban.

Most érkeznek a pócsi búcsusok,
Szivem s őszi, száz diák-lelki emlék,
Giling-galang, ének, Ősz, Mária:
Lesz Mária és életem is lesz még.

»Óh, Mária« - jön a te életed,
Hozzák messze, szilágyfalvi oláhok,
Most jönnek már az édes babonák,
Most jönnek az igazándi morálok

Óh, Mária, most jön a hazudó,
Igazi és Halált-incselő Élet,
Óh, Mária, Élet, giling-galang,
Áldassál, hogy ma találkoztam véled.

A Lourdes melletti Massabielle-sziklafal barlangmélyedésében a 14 éves Soubirous Szent Bernadettnek 1858- ban 18 alkalommal jelent meg a Boldogságos Szűz Mária: február 11, 14, 18, 19, 20, 21, 23, 24, 25, 27, 28, március 1, 2, 3, 4, 25, április 7, és július 16.-án.

Bernadett február 11-én egyik testvérével és egy barátnőjükkel rőzsét gyűjteni indult.
A folyóhoz érve édesanyja intésének engedelmeskedve megállt és levetette a zokniját, nehogy a sekély vízen átlábolva a zokni elázzon, s ő megbetegedjen a ködös, hideg időben.
Emiatt lemaradt két társától. A közeli barlangban meglátott egy különlegesen szép, fehér ruhás hölgyet: kék övet viselt, lábain egy-egy sárga rózsa, a kezében rózsafüzér volt.
Bernadett nem tudta, kit lát, társai semmit sem észleltek.

A jelenés február 24-25.-én a bűnbánatra, a bűnösökért való imádságra intette.
Február 25.-én fölszólította, hogy fakasszon forrást a barlang meghatározott pontján, igyon belőle és mosdjon meg benne.
Március 2.-án megbízta, „mondja meg a papságnak, hogy építsenek kápolnát és jöjjenek körmenetben” a jelenések helyére.
Egyre többen, március 4-én már több mint 10 ezren kísérték el Bernadettet a barlanghoz, de a látomásokban csak a kislány részesült.
Március 25-én a hölgy lourdes-i dialektusban megmondta Bernadettnek: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás” (a szeplőtelen fogantatás dogmáját 1854. december 8-án hirdette ki IX. Pius pápa).

 Természetfeletti jellegét 1862-ben a tarbes-i püspök, 1891-ben XIII. Leó pápa hivatalosan is elismerte.

Lourdes kisváros Franciaországban, a Pireneusok északi lábánál, a Gave de Pau folyó partján, a tarbes-i egyházmegyében.
Lakossága 1850 körül 4 ezer, 2001-ben 16 ezer fő.
A központjában lévő dombon ősi vár áll, mely 1789-ben börtön, később laktanya, a 20. század végén a Pireneusok múzeuma.
A lourdes-i jelenések színhelye, a világ egyik leglátogatottabb Szűz Mária-búcsújáró helye.

A polgármester 1858. júniusában: „higiéniai okokból” elbarikádoztatta a barlangot és a forrást.
Laurence tarbes-i püspök, aki már a jelenések idején is járt a helyszínen, 1858. július 28-án vizsgálóbizottságot állított fel, melynek megállapításai (Bernadett teljes józansága, szerénysége, kétségtelen őszintesége), valamint a csodás gyógyulások alapján 1862. január 18-án hivatalosan elismerte a jelenések valódiságát és megadta az egyházi hozzájárulást a Lourdes-i Boldogasszony kultuszához.
Ekkor a barlang körüli terület már egy éve a tarbes-i püspökség tulajdonában volt.

Bernadett leírása alapján Joseph Fabisch elkészítette a „fehér hölgy” szobrát, melyet 1864-ben állítottak föl a jelenések barlangjában.

Ekkor kezdték építeni a Szeplőtelen Fogantatás neogót templomot is, melyben 1871-ben mondták az első misét. 1876-ban basilica minor rangot kapott, s a pápa franciaországi nunciusa megkoronázta a kegyszobrot.
A zarándokok egyre növekvő száma miatt e bazilikától kissé lejjebb 1889-ben Rózsafüzér titkaira szenteltek templomot 15 kápolnával.
XIII. Leó pápa (ur. 1878-1903) a vatikáni kertekben lourdes-i barlangot építtetett.
A tarbes-i egyhmegye hivatalos neve 1912-től Tarbes és Loudes-i Egyházmegye lett.
A centenárium évében, 1958-ban Roncalli bíboros (a későbbi XXIII. János pápa) fölszentelte a Szeplőtelen Fogantatás-bazilika alatti kriptát és a föld alatti Szent X. Pius pápa-templomot.

1870 óta az asszumpcionisták francia nemzeti zarándoklatot, a domonkosok rózsafüzér-zarándoklatot vezetnek évente Lourdesba.
A zarándokok száma 1870-ben 30 ezer, 1930-ban 220 ezer, 1950-ben 1,6 millió, 1958-ban (a centenárium évében): 6 millió, 1970-ben 2,1 millió, 2000-ben kb. 5 millió (ebből kb. 70 ezer beteg) mintegy 130 országból, ezzel Lourdes a világ egyik legkeresettebb kegyhelye, aminek egyik oka a zarándoklatok kitűnő szervezettsége is.

  A jelenések óta több ezer gyógyulás és számos csodás esemény történt Lourdes-ban, elsősorban a forrás körül, de a barlangnál és a templom előtti nagy téren is, mely a szentségi körmenetek alkalmával tele van (hordágyon, tolókocsiban) betegekkel.
A forrás vizének kém. összetétele megegyezik az ivóvizével, ebből látják el a fürdőt, melynek vizét naponta 2x cserélik (a forrás vízhozama a 20. század végén napi közel 150.000 liter).

Az első csodás gyógyulás 1858 március 1-én Catherine Latapie-val történt, akinek évek óta béna karja a forrás vizébe mártva hirtelen meggyógyult.
Louis Borriette kőfaragó 20 éve volt vak fél szemére, amikor 1858. márciusában a forrásból hozott víztől visszanyerte látását.

Az orvosok kezdettől központi szerepet játszanak Lourdes történetében.

Az 1858. április 7-i jelenésnél jelen volt a jelenések valódiságában kételkedő Pierre Dozous helyi orvos is, s megállapította, hogy Bernadett kezét az elragadtatás közben kb. 10 percig minden károsodás nélkül égette egy gyertya lángja.

1861-ben egy bizottság Vergez professzor vezetésével 100 gyógyulásból 15-öt minősített csodásnak.

1882 óta orvosi hivatal vizsgálja ki a gyógyulásokat, melyeket 1 év elteltével ellenőriznek, s megállapításaikat elküldik a párizsi Lourdes-i Nemzetközi Orvosi Bizottságnak.
Az elfogadott eseteket a gyógyult személy egyházmegyéjébe küldik, ahol egy bizpttság ajánlása alapján a megyéspüspök. nyilvánítja csodásnak a gyógyulást (2001-ig 66 esetben).
A csodás gyógyulások rövid összefoglalása a bazilika előtti téren, fényképekkel illusztrálva látható.
Loudes-ban tért meg a Nobel-díjas orvos és író, Alexis Auguste Carrel.

forrás:www.ktp.hu

Bernadette rövid, betegségekkel sújtott földi élete 1879. április 16-án, 35 éves korában ért véget.
Nevers város püspöke, orvosok és más hivatalos személyek jelenlétében 1909-ben exhumáltatta a holttestet. Nagy megdöbbenésre az épen maradt, miközben a kezében lévő kereszt és rózsafüzér eloxidálódott.
A tíz évvel későbbi második kihantolás is hasonló eredményt hozott, az egyben maradt test önmagától mumifikálódott.

Szent Bernadette - 1933-ban avatták szentté - testét 1925-ben arany- és üvegkoporsóba tették, a szülői házánál lévő, róla elnevezett kápolnában, Nevers-ben ma is látható.

Szent Bernadette a betegek, a szegények és a családok védőszentje.

A szeplőtelen fogantatás (lat. conceptio immaculata): Teológiailag az emberi élet továbbadásának természetes folyamatában olyan fogantatás, amelyet Isten megőriz az áteredő bűntől.

Az üdvösség történetében egy ilyen eset van: Isten anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának szeplőtelen fogantatása.

Üdvtörténeti jelentősége miatt a hagyomány alapján IX. Pius pápa 1854. december 8-án az Ineffabilis Deus bullában ex cathedra döntéssel dogmaként hirdette ki, hogy Mária életének első pillanatától fogva mentes volt az áteredő bűntől, és a megszentelő kegyelem állapotában volt.

Mária különleges módon részesült a krisztusi megváltásban, s így számára Isten elővételezte a kegyelmi állapotot, hogy mentes legyen az áteredő bűntől.

A szeplőtelen fogantatás kifejezés hallatára még katolikus hívők is sokszor Jézus szűzi fogantatására gondolnak, de itt Mária kegyelmi kiváltságáról van szó.

A tétel dogmatikailag fokozatosan bontakozott ki az Egyház hitében.
Az efezusi zsinatig (431) Mária kegyelmi kiváltságai bele vannak foglalva a második Éva szerepébe, az Isten anyját megillető szentségbe és az Istennek önmagát átadó szüzességbe.

Az egyházi íróknál Mária testben és lélekben egészen szent, s ha születése természetes volt is, telve volt kegyelemmel. Nazianzi Szent Gergely szerint Mária „egészen megtisztult, mielőtt fiát foganta”. Ez önmagában nem állítja, hogy Mária mentes volt az áteredő bűntől, de tükrözi a meggyőződést Mária valamilyen kiváltságáról.

A nyugati egyházatyáknál is megtalálható az állítás, hogy Mária nem lehetett az ördög hatalma alatt. Az efezusi zsinat után a tétel egyre jobban kibontakozott a keleti atyáknál is, s az irányzat megmaradt a keleti egyházszakadás (1054) után is, és csak a 16. századtól a protestantizmus befolyására akadnak ellenzői az ortodoxiában. A 7. századtól keleten már ünnepelték Mária fogantatását, s az ünnep a 9. századtól nyugatra is átterjedt. Akik ellenezték, azok inkább csak a meggyőző érvek hiányára vagy arra hivatkoztak, hogy ezzel Krisztus egyetemes megváltói érdeme csorbát szenvedne. Ez volt a nézete Aquinói Szent Tamásnak és Szent Bernátnak is.
Duns Scotus viszont és a tétel védelmezői arra hivatkoztak, hogy Mária rászorult a megváltásra, de Isten nála elővételezte a kegyelmet.

Amikor a trienti zsinat (1545-63) az áteredő bűn egyetemességéről beszélt, abba nem akarta beleérteni Máriát, s így a kérdést továbbra is nyitva tartotta.
Az egyházi tanítás szerint a szeplőtelen fogantatás tétele kinyilatkoztatott igazság, de be volt foglalva más igazságokba, és a dogmafejlődés révén lett nyilvánvalóvá.

A dogmatörténeti kibontakozás nem azonos a teológiai következtetéssel. Az utóbbi ott érvényesül, ahol egy kinyilatkoztatott tételből természetes igazság hozzáadásával új fölismeréshez jutunk. Az előbbinél viszont az Egyház hitének lassú kibontakozásáról van szó.

IX. Pius így azt hirdette ki, mint ami már benne volt az Egyház hitében.
A szentírási alapot a hagyomány az ősevangéliumban (Ter 3,15) és a Napbaöltözött Asszonyban (Jel 12,1) találta meg: az asszony és ivadéka győz a kísértő ill. a gonoszság hatalma fölött. Az asszony együtt győz ivadékával, ezért az nem lehet Éva, hanem csak Mária.
A másik szentírási alap volt az angyali üdvözletben a kegyelemmel teljes kifejezés:
Máriában olyan teljességnek kellett lennie, amely megfelelt az Isten Anyja méltóságának.

A szeplőtelen fogantatás tételét tehát nem szabad a megváltás tanától és a Krisztusra való vonatkoztatástól elszakítani.
A megváltás kegyelmének legmagasabb fokát találjuk a szeplőtelen fogantatásban, mely kiváltság alapja az, hogy Mária egyedülálló kapcsolatban állt Krisztussal mind anyasága, mind hite szerint, azért Krisztus kegyelmét is egyedüli módon kapta. Benne az Egyház előképe jelent meg „ránc és szeplő nélkül” (Ef 5,27), tehát illett, hogy egész élete mentes legyen a bűn terhétől.
A dogma kimondja, hogy Mária mentes volt az áteredő bűn „minden szennyétől”, amit úgy kell érteni, hogy annak következményei sem sújtották. Tehát mentes volt a rendetlen hajlamoktól (concupiscentia), s ha földi életét halállal fejezte be, az sem hordozta magán a büntetés jegyét.

Forrás:www.ktp.hu

(Mt 22,21)

Adjátok meg a császárnak, ami a császáré,
és Istennek, ami Istené!
Adjátok meg a testnek, ami a testé,
s a léleknek, ami a léleké!

Legyetek égiek,
de ne tagadjátok meg a földet!
Legyetek lelkiek,
de ne tagadjátok meg a testet!
Keressétek az örököt,
de ne tagadjátok meg a mulandót!
Keressétek a magasságot,
de ne tagadjátok meg a mélységet!
Keressétek a végtelent,
de ne vessétek meg a végeset!
Keressétek az Istent,
de ne tagadjátok meg az embert!
Mert emberré lett az Isten,
az ég a földre szállt,
a harmatcsepp mennyország,
a porszem istenterhes.
Szűzanyánk!

Mária anyasága minden anyaság mintaképe;

minden földi anyának hozzá hasonlóan
egészen szívvel-lélekkel olyan anyának kellene lennie,

aki lelke minden gazdagságát beleplántálja gyermeke lelkébe.

/ Edith Stein /