Te vagy a fénynek fehér ragyogása,
Jóságnak képe,
Irgalomnak mása,
aki napsugárba, fénybe öltözött
liliom-kehelyként
állsz a Föld fölött,
egészen tiszta és egészen fehér,
kihez a bűnnek árnyéka sem fér -
Elcsendesül bennem a szó, a beszéd,
Ó, milyen szép vagy!
Mennyire szép!

Te vagy az Isten
remekelt csodája,
kertje, galambja,
ékes palotája,
magad vagy az oltár,
ki mennyekbe ér,
egészen tiszta, és egészen fehér,
mint a hegytetőknek csillogó hava,
szeplőtelen vagy, édes szűz Anya!
Elcsendesül bennem a szó, a beszéd:
Ó,milyen szép vagy!
Mennyire szép!

Csak azért jöttem, Szűzanya, hogy nézzelek.
Hogy nézzelek, sírjak a boldogságtól.
Tudjam, hogy a fiad vagyok, és itt vigyázol.
Csak egy pillanatra, amikor minden elakad,
Délben! Veled legyek, Mária, ott, ahol te vagy.
Semmit ne szóljak, arcodon merengvén
Hagyjam, hadd énekeljen szívem a maga nyelvén.
Semmit sem szólni, csak énekelni, mert a szív túlságosan tele már.
Mint ahogyan találomra, váratlanul fölcsendíti furcsa énekét a rigómadár.
Mert te vagy a szép, te vagy a szeplőtelen,

Te vagy az asszony, akit fölmagasztalt végre a kegyelem ,
A teremtmény kezdeti tisztaságában és kivirágzásának tetején,
Úgy, ahogy Isten kezéből kikerült eredeti ragyogása reggelén
...
És mert te mindörökre itt vagy, egyszerűen mert te vagy
Mária, egyszerűen mert dicsérhetjük létedet,
Jézus Krisztus anyja, legyen hála neked!

Olyan szép vagy , hogy ha az ember egyszer látott téged, szeretne rögtön meghalni, hogy újra láthasson.

- mondta Szent Bernadett  1858. július 16-án, amikor  a Szűzanya 
Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén utoljára jelent meg neki.

Különösen megérintette az, ahogyan a Szűzanya mosolyogva búcsúzott.