Mikor bölcsőben gőgicséltem
 Anyám nézett fel Hozzád
 Mutogatott, ajánlgatott
 Ezért vagyok, ami vagyok

 Mutogatott esedezve engem
 Anyásan az égi Anyának
 Dicsekedett, esedezett,
 Azért áldom azt a kitárt kezet.

 Vitt szekéren a tanyából
 Pólyásan a hideg őszben
 És ott az oltárod előtt
 Kért kegyelmet s életerőt.

Te vagy a fénynek fehér ragyogása,
Jóságnak képe,
Irgalomnak mása,
aki napsugárba, fénybe öltözött
liliom-kehelyként
állsz a Föld fölött,
egészen tiszta és egészen fehér,
kihez a bűnnek árnyéka sem fér -
Elcsendesül bennem a szó, a beszéd,
Ó, milyen szép vagy!
Mennyire szép!

Te vagy az Isten
remekelt csodája,
kertje, galambja,
ékes palotája,
magad vagy az oltár,
ki mennyekbe ér,
egészen tiszta, és egészen fehér,
mint a hegytetőknek csillogó hava,
szeplőtelen vagy, édes szűz Anya!
Elcsendesül bennem a szó, a beszéd:
Ó,milyen szép vagy!
Mennyire szép!

Minden létnek, minden fénynek kincse
te vagy szívemben egyedül, Mária.
Isten Anyja, légy velem, ha félek,
Piros ruhában jöjjön a virradat.

Dicsőséges társam a rettegésben,
Lábad elé borul most Betlehem.
Remélő árnyak a mélyülő sötétben,
Pásztorkirályok és más jó emberek.

Heródes király országában
Hasadoz a hajnal, fényes nap jön,
Heródes király országában
Bárány baktat le az égből...

Alhat a csöppség, alhat az anyja,
Boldogságos szűz Mária:
Őrzi az álmuk bölcsességgel
Asztalos-ács szent József.

Szent Karácsonynak éjszakáján
Vigadozzunk és örvendezzünk!
Szent Karácsonynak éjszakáján
Csöndeskedve éljünk...

A napkeleti csillag fent az égen
Tüzével köszönti alvó kisfiad.
Velem ujjong a teremtés ma éjjel,
Könnyek fürösztik fáradt arcomat.

Dávid házából József, aki lettem,
Koldusszegény ács, de kiválasztatott.
Hogy Máriámat egy életen át szeressem,
Az ember módján, mint megírattatott.

Heródes király országába
Hasadoz a hajnal, fényes nap jön,
Heródes király országában
Bárány baktat le az égből...

Alhat a csöppség, alhat az anyja,
Boldogságos szűz Mária:
Őrzi az álmuk bölcsességgel
Asztalos-ács szent József.

Szent Karácsonynak éjszakáján
Vigadozzunk és örvendezzünk!
Szent Karácsonynak éjszakáján
Csöndeskedve éljünk...

Mélysége erdők sűrűjén át, magányos út vezet
Az úton egy szegény sápadt erőtlen asszony lépeget
Gonosz hely rablónép tanyája, az est is éjre vár
Megállj, hangzik a sűrűből, a sápadt nő megáll
Kibukkannak nyolcan is, előlép a rablónép ura
Hová ballagsz te sápadt asszony, A czeli búcsúba
Mit viszel a czeli Máriának? Mutasd a kincseket
Ó nem viszek én semmit csak a tiszta szívemet
Fogják, motozzák, mindhiába, szegénynek semmije
Elő elő-hát a szívét, hogy igazán had vigye
Melléből éles gyilkos késsel kitépik a szívét
Azután köténybe dobják ? most indulj s vigyed
Az asszony csodák csodája nem hull földre nem
Kötényét kezébe fogva megindul csendesen
Arcán holtak sárgasága, ruhája tiszta vér
Az égen hajnal pírja reszket amikor Czelhez ér
De hallga mi zsibong a légben hang milliónyi hang
Czelben magától megszólal zeng bong a sok harang
A pap miséjét abbahagyja , felkelnek a hívek
Mindenkit egy érzés ragad, mindenki megy siet
Égő gyertyákkal szent zászlókkal tódulnak kifelé
Ki szívét hozza Máriának a véres nő elé
Könnyel fogadják, védve hozzák az úr házába őt
Hol végre szegényke összerogy a drága Szűz előtt
Szűzanyának márványszobra az oltárról lelép
Kezébe veszi halk fohász közt a szegény asszony szívét
S míg könnytől vértől ázva fázva félholtan fekszik ott
Ím mellén forradás sem látszik, belül a szív dobog
Az ámulattól a csodától meghatva áll a nép
Ragyogó díszbe öltözködve új pap mond új misét
S szinte az égig felhallatszik a hálaadó ima
Hozsanna néked Isten Anyja áldott Szűz Mária!

Tisztaságos ékes Szűzanya,
hol hajtottad le fejed éjszaka?
Lehajtottam puszta mezőben,
citrusfák tövében,
láttam csuda álmokat:
ahogy téged, gyermekem, szültelek,
gyolcsba göngyölgettelek,
pólyába bónyáltalak,
kamcsatkai fejér lepelbe,
pátyoltalak selyembe.
Jaj, azután a folyó fölött,
szentvizű Jordán fölött
megállott egy kereszt, megállott.
Téged arra reá szögeztek,
vas szögekkel átalütöttek,
leszaggatták, Fiam, köntösöd,
szent orcádba köpdöstek,
ronggyá tépték te szent ruháid,
oldaladat kopiával átdöfték...
Sírva fakadt Mária,
tisztaságos ékes Szűzanya.
Ne sírj szülő Anyám, Mária,
tisztaságos ékes Szűzanya.
Lészek immár örökkön teveled,
fölmagasztosítom lelkedet,
ékes orcád írom ikonra,
írott képed templomba beviszem.
Isten templomának falára.
Orcád előtt mindenek térdet hajtanak,
engem Isten Fiának mondanak.
Énekeljétek ez éneket,
hogy megigazuljon lelketek!

(Orosz nyelvből fordította Rab Zsuzsa)

Az éj a régi megszokott
sötéttel és csenddel teli.
Mi hozta őt az éjszakánkba,
csupán az angyal hirdeti.
Sorsunkat nem zord végzet fonja,
mi itt hiába érvelünk.
Anyára vágyott Isten,
hogy egy legyen velünk.

Ha látná anyja az eget,
hogyan ujjong, csodálkozik?!
Nem ér rá, szénát tereget
és pólyát Kisdede körül.
Anyátlan zűrzavarnak,
hogy martaléka ne legyünk,
Anyát talált az Isten
és itt maradt velünk.

Nem tudlak úgy megénekelni,
Ahogy régóta szeretnélek.
A könnyes szép ősi magyar ének
Nem tud belőlem fölszakadni,
Ahogy százados évek sírták
Borús, hívő, mélységes évek
Mária! Mária!

Itt zúg rejtelmes szent viharja,
Itt zúg valahol mélyen bennem:
Hitem, vágyam bús lobogása
És fajtámé. Ó, soha ki nem zengem!
Csupán csak rövid szent neved száll
Mind fénylőbben, mind tüzesebben:
Mária! Mária!

A kertben áll.
Bús. Széteső.
Belepi burján,
mossa eső.
A szitáló
lassú cseppek
orrhegyéről
lecsepegnek.
Az embereknek
Krisztust adott.
Az emberek közt
elhagyatott.

Meghökkentő égi jelenésben,
Küldetésed ha így közeleg,
S szólsz riadtan: hogy lehet? Nem értem!
Ne tétovázz, hajtsd meg a fejed.
Kibomlik majd életed talánya.
Mondd, míg szíved fölfele tekint:
- Imhol az Úr szolgálóleánya,
Legyen nekem beszéded szerint.

Édesanya, boldog anya,
Virágszülő Szűz Mária
Világrászült virágodnak,
Ajánlj minket szent Fiadnak.

Ha nem ajánlsz, hova menjünk?
Nincs egy izom épség bennünk.
Minden épet, minden szépet
Fölfaltak a cudar évek.

Mind a tíz bűnnel komáztunk,
Belzebubbal paroláztunk,
Ami csepp jó maradt bennünk,
Lemarta az idegen bűn.

Csúfra mégis megmaradtunk,
Nem nyílt meg a föld alattunk,
Kikerültük a koporsót,
Itt vagyunk most, legutolsók,

Legutolsók a világnak,
Kik a szívünkbe nem látnak,
De tenálad, Asszonyunknál,
Tudjuk, hogy csak irgalom vár.

Eddig is mint nyitott könyvben,
Úgy olvastál a szívünkben.
Bűneinket végigsírtad,
De ítélni föl nem írtad.

Te látod, hogy szívünk marja
A bűnbánat jeges karma,
Pislog már a keserűség
Hamvából a régi hűség.

Már a régi hit is mozdul,
A meleg vér meg-megpezsdül.
Ami szégyenünkre valott,
Szemünkről már hull a hályog.

Látjuk már, hogy mi rossz, mi jó,
Tudjuk, mi félteni való.
Sereglünk a Krisztus elé,
De hogy álljunk szeme elé?

Mit mondjunk, ha reá kérdez?
Szólj helyettünk, anyánk édes,
Annyit mondj csak: rosszak vagyunk,
De mégis a tied vagyunk.