Az éj a régi megszokott
sötéttel és csenddel teli.
Mi hozta őt az éjszakánkba,
csupán az angyal hirdeti.
Sorsunkat nem zord végzet fonja,
mi itt hiába érvelünk.
Anyára vágyott Isten,
hogy egy legyen velünk.
Ha látná anyja az eget,
hogyan ujjong, csodálkozik?!
Nem ér rá, szénát tereget
és pólyát Kisdede körül.
Anyátlan zűrzavarnak,
hogy martaléka ne legyünk,
Anyát talált az Isten
és itt maradt velünk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.