Teljes biztossággal valljuk, Isten a kútfője minden jónak, s minden kegyelemnek feltétlen Ura.
Valljuk továbbá, hogy Mária csak teremtmény, aki mindent Istentől kap kegyelmi ajándékként.
De ki tagadhatja, hogy nem lenne teljesen értelmes és megfelelő azt állítani, hogy Isten meg akarta dicsőíteni ezt a magasztos teremtményt, aki őt életében jobban tisztelte és szerette, mint bárki más; akit Fia és minden ember Megváltója anyjául választott ki, s aki ebből a célból azt akarta, hogy minden kegyelem, amelyet a megváltott lelkeknek kapniok kell, az ő kezein át, s általa legyen kiosztva?
Valljuk azt is, hogy Krisztus az egyedüli Közvetítő, akit ez a hivatás joggal megillet, s aki érdemei által nekünk a kegyelmet és az üdvösséget megszerzi.
De azt is állítjuk, hogy Mária a kegyelem közvetítője, s amit elnyer, Jézus Krisztus érdemei által nyeri el, mert azért Jézus Krisztus nevében könyörög és folyamodik. De bármilyen kegyelmet kérünk is, valamennyihez az ő közbenjárása által jutunk. (Liguori Szent Alfonz)
Ne képzeljük el a közbenjárást antropomorf módon.
A közbenjárás sohasem olyant eszközöl ki Istentől, amit mi magunk ne tudnánk kieszközölni. Az Ilyenfajta közbenjárás ui. nem egyeztethető össze Isten fenségével.
Mi tehát a helyes megoldás?
Akár közvetlenül intézzük kéréseinket Istenhez, akár nem, kéréseink nem Istent fordítják felénk, hanem minket tesznek alkalmassá Isten ajándékainak befogadására.
Aki Mária közvetítésével terjeszti elő a kérését az voltaképpen azt kéri, hogy Mária karolja át őt is istenszeretetével, hogy az így felfokozott szeretet révén az ember szíve még jobban kitáruljon Isten ajándékainak befogadására.
Vegyük hozzá, hogy csak az tud eljutni Istenhez, akit maga Isten vonz magához (Jn 6.44) ebből viszont az következik, hogy már a kérő imánk maga sem más, mint Isten ajándéka, irántunk való szeretetének a jele.
Ezért a kéréseink a legtávolabbi értelemben sem mondhatóak az ember eszközének Istennel szemben. Inkább Isten eszközei, amelyekkel a lelkünket akarja kitágítani kegyelmi ajándékainak a befogadására.
(dr. Előd István: Katolikus Dogmatika c.könyvéből)
